Photographer’s Note
Kornis-Rakóczi-Bethlen Castle
Radnót már a kőkorszakban is lakott területen a Maros folyó partján fekszik. A II.-III. században Patausia néven római telep. Első fennmaradt okleveles említése 1257-ben Ranoltu névvel maradt fent, amely német eredetű, Renoldus, magyar személynév. 1288-ban a Kökényes-Radnót nemzettség birtoka. Udvarházát a Bogáthy család építette. Mai zárt négyszögű, olaszbástyás formája a XVI. században alakult ki, Erdély egyik legkényelmesebb várkastélya volt, külső erődfalakkal és vizes árokkal. 1575-ben Báthory István fejedelem a kerelőszentpáli csata után leszámolt az ellene lázadó, Bekes Gáspárhoz csatlakozó főurakkal, kivégeztette Bogáthy Gáspárt is, s Radnótot elkobozta az erdélyi kincstár számára. Ettől kezdve tulajdonosai gyakran változtak. Egy ismételt elkobzás után Bethlen Gábor fejedelem is végeztetett rajta átalakításokat. 1649-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem vásárolta meg. A török elleni vesztes szászfenesi csata után az új erdélyi fejedelem Apafy Mihály fejedelem 15 alkalommal tartott itt országgyűlést. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc fejedelem kurucai foglalták el a habsburgoktól. 1764-ben a kincstártól a gróf Bethlen család vásárolta meg. 1802-ben egy tiszttartó rossz puskalövése felgyújtotta a zsindelytetőt, melyet egy alacsonyabb egyszerű tetővel állítottak helyre. A védműveket fokozatosan elbontották, a vizesárkot feltöltötték. Az 1990-es években mezőgazdasági iskola volt benne, jelenleg üresen áll, romlik. A kastélyt a falu Marosvásárhely felőli végén baloldalon, az épülő benzinkúttól induló bekötőúton találjuk meg. Radnót Trianon előtt döntően magyarlakta település volt, 1992-re a magyar lakosok aránya 23 %-ra csökkent.
This location made the Romans settle here already since the II-IIIth century, and during history this place represented many noble men’s assessment. Its castle had many times been the place were the Transylvanian lords gathered to decide on important things. The castle is square-built and stands on the bank of river Mures. The escutcheon, of Gyorgy Rakoczi and his wife Zsofia Bathori, on the south-western gate it’s not purely accidental. According to documents, because of the good defensive locality, the castle was already here in 1545 and the Bogati family was dwelling in it. Since 1626 the expanding of the castle became the point of all the sovereigns. Mihály Apafi II, chosen monarch of Transylvania, also lived here. In the second half of the XVIIIth century the Snake-house with snake decorations, sign taken from the escutcheon of the bethleni Bethlen family, was built. This was the new entrance gate. Its last owners, the bethleni Bethlen family, lost the castle to Count Jeno Haller during a card game. It’s a certainty that Iernut castle got to the Catholic Church from him. The church started an economical school inside the castle. After the nationalization the old castle was turned into an agricultural middle school. For four years it hasn’t got an owner, and now im not sure but i think the Catholic Church got it back.
Jeppo, ocskaymarci, jalab_temen has marked this note useful
Critiques | Translate
aadilj
(17950) 2008-09-12 4:33
I am glad you're back after a little break Melinda and really hope that you are feeling fresh! Atleast this exquisite image that you have posted suggests so. I like the way you have played with the tones and the etxtures and brought out the appeal of b/w
Jeppo
(12258) 2008-09-12 4:36
szia Melinda,
was fuer ein einsamer und finsterer Ort.
es sieht so aus, keiner hat diesen Platz seit Jahren besucht...alles faellt runter...
mfg
Silvio
MeAT
(1174) 2008-09-12 5:02
I like the dark sky against the well defined church in ruin. Nice framing too.
MeAT :)
ocskaymarci
(2510) 2008-09-12 9:44
Szia Linda!
Eddig még csak képekről ismerem a radnóti kastélyt, még nem sikerült ide eljutnom, de már a képekről is nagyon vonzónak találtam. Nagyon nagy kár, hogy így el van hanyagolva, pedig milyen szép lenne!
A képed fantasztikus, a F/F ismét telitalálat volt. Nagyon tetszik a sötét égbolt, a kontraszt kiváló, a fekete keret pedig remekül illik a fotóhoz. Tetszik a kompozíció is a perspektívával, innen látszik jól, hogy milyen elhanyagolt is valójában... (dől a torony, eseik a cserép, gaz növi be a bejárathoz vezető utat).
Gratulálok hozzá, nagyon szép kép!
Üdv,
Marci
angie-barcelona
(1937) 2008-09-12 14:23
Hi Melinda,
a place fantastic! I like very much B/W. Congratulations!
and holidays? ok?
PD: The next month I'll go to Budapest, I'll send you an e-mail.
brandstaetter
(14530) 2008-09-13 8:59
Hi Melinda,
every time I see such a architectural beauty I want to buy and restructure it. So many jewels around, what a pity.. B&W and contrast are perfect...
Cheers Christian
jalab_temen
(1994) 2008-09-16 23:32
Megrázóan szép ez a lepusztultságában is néhai fényét idéző ház. Az erősen kontrasztált fekete-fehér nem csupán aláhúzza, de további szimbolikus értelmezési lehetőségekkel gazdagítja a képet. Szigorú, tiszta a fénykép szerkezete. Mindez nekem nagyon személyes élményt nyújt; olyan, mintha egy szeretett idős rokonomat látnám: megindító. Köszönöm!
Photo Information
-
Copyright: Melinda Temesi (temmel)
(3036) - Genre: Places
- Medium: Black & White
- Date Taken: 2008-08-00
- Categories: Castles, Architecture
- Camera: Pentax K100D
- Photo Version: Original Version, Workshop
- Date Submitted: 2008-09-12 4:24
Discussions
- To Jeppo: szia (1)
by temmel, last updated 09-12 04:49 - To aadilj: :) (1)
by temmel, last updated 09-12 04:41








